Rólunk

Tisztelt érdeklődő!

Alapítványunk utáni érdeklődését már most köszönve, szeretnénk bemutatni küzdelmünket, azzal a nem titkolt céllal, hogy ha támogatását most nem is nyerjük el, de figyelmét ezúton is fel tudjuk hívni tevékenységeink iránt.

Az SOS Szolgálat Alapítvány 1996-ban alakult fonyódi székhellyel, immáron tizenhárom éve küzd az alapító okiratában meghatározott céljaiért, a csak külföldön gyógykezelhető és gyógyítható beteg gyermekek anyagi és erkölcsi támogatásáért. Az alapítvány áldozatos, és sok esetben komoly sikereket elérő munkájának köszönhetően a szervezet 2000. évben megkapta a közhasznú besorolást, amely tény nemcsak az addig elvégzett feladatok szükségességét bizonyította, hanem lehetőséget is kínált már arra, hogy a támogatók adóalapjukat csökkenthessék

Megalakulásunk óta több kisgyermeken tudtunk segíteni, akiknek életük, további egészségük és jövőjük azon múlott, hogy családjuk, valamint környezetük elő tudta-e teremteni azt az összeget, ami a külföldi gyógykezeléshez szükséges volt. Vannak kimondottan olyan esetek, amelyek pénzhiány, orvosi műszerhiány, illetve gyógyszer hiány végett csak külföldön gyógykezelhetőek, gyógyíthatóak, és ezeket a hazai Társadalom Biztosítás nem minden esetben támogatja.
Az elmúlt és a jelenleg is folyamatban lévő esetekről bővebb információval, írott és fényképes illusztrációkkal tudunk szolgálni honlapunk „ az alapítvány tevékenysége „ menü pont alatt.

Sikeres eredményként könyveljük el, hogy míg 2006 évben 20 Millió Ft volt a támogatásunk a beteg gyerekek viszonylatában, addig 2007 évben ez több mint 140. Millió Ft-ra emelkedett, valamint ugyan ebben az évben már 17 millió Ft értékű tárgyi adományokkal tudtuk segíteni az alapítványunk által támogatott intézményeket.

A fő tevékenységünk mellett a „ SZÉLRÓZSA „ program keretein belül fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezünk folyamatosan kirándulásokat, programokat és gyermekétkeztetéseket. A program már több száz kisgyermek számára szerzett egy-egy boldog napot.
Bővebben a programról, képekkel illusztrálva a honlapunk „ SZÉLRÓZSA „ PROGRAM menü pont alatt található.

Országos szinten támogatunk egészségügyi intézményeket anyagilag és természetbeni támogatásokkal, melyről bővebb információ a támogatott intézményeink menüpont alatt található.

Szerződéses viszonyban állunk több „Gyűjtő” (testvér) alapítvánnyal, akik a célokat egyeztetve az általunk bemutatott esetekre telekommunikációs rendszerben folyamatos gyűjtést végeznek országos szinten, valamint szervezik a támogatókat.


BELGRÁD

Szerbiai Klinikai Centrum.

Kapcsolattartó alapítványunkkal:
Dr Maria Glibetic,
Dr. Bálint Béla proff,
és Dr. prof. Miroslav Milicevic

 

 

 

 

 

Kezelt betegségek:

Diabetes I típusa, máj és vese betegségek Gyógykezelése saját őssejt visszaadásával a londoni Imperial Klinika közreműködésével.

 

 

 


PEKING

Központi Rendészeti Katonai Kórház

Kapcsolattartó alapítványunkkal:
Proksza Zsuzsanna

Kezelt betegségek:

- Specialisták az idegrendszeri sérülések területén akár traumás (gerincvelő sérülés, traumás agysérülés), akár immunológiai (MS), akár vascularis (=ér) eredettel stroke, CP (Little-kór, születés kori agyi sérülés). 

Továbbá kezelnek olyan betegségeket ahol speciális sejtek irreverzibilisen megrongálódnak, vagy lassan pusztulnak

- Degeneratív betegségek (lassú, visszafordíthatatlan sejtpusztulással járnak) mint a Parkinson-kór, Multiszisztémás atrófia, ALS, a központi idegrendszerben, vagy a hasnyálmirigy szigetsejtjeinek pusztulása miatt kialakuló insulin-dependens cukorbetegség, izomsorvadások, Ataxia.
- Szívinfarktus
- Hepatitis
- Egyes daganatos megbetegedések
 


KIJEV

S.O.S. Karitas TOV
(Ukrán Kft)

Kapcsolattartó alapítványunkkal: Szőke Antal

Az S.O.S. Karitas TOV (Ukrán Kft) tulajdonosa,
hosszú-távú, szoros együttműködési megállapodás keretein belül szervezik Ukrajnában az SOS Szolgálat Alapítvány által a Kijevi Klinikára beutalt betegek és kísérőik utazását, egészen a gyógykezelésekig.

 

 

 

 

Kezelt betegségek:

Születéskor bekövetkezett oxigénhiányos állapot végett fellépő agyvérzés és egyéb károsodások gyógykezelése, az izomsorvadás duchen stb. formájának gyógykezelése, gerincvelő sérülések gyógykezelése stimulátor beültetésével, SMA, egyéb szem és gerincbetegségek, stb

 

 


SZLOVÁKIA

Szlovák Kapcsolattartó: Darina Révayová
00-421-0905655243

 

Harmony Rehabilitációs Központ
www.nadaciaharmony.sk


 

LENGYELORSZÁG

Varsói Klinika

Centrum Intensywnej Terapii, Rehabilitacji OLINEK
http://www.olinek.com.pl/
 


           SPANYOLORSZÁG  
 
Barcelona-i klinika      

www.insmicort.org

 


SVÁJC
 
Schulthess Klinik | Lengghalde 2 | CH-8008 Zürich       

 


TÖRÖKORSZÁG

Gyógyulás Delfinekkel

Kapcsolattartó 

kapcsolattartó: Radnics Andrienn
www.mamavilag.hu

 A központ hivatalos weboldala: www.dolphintherapy.eu,
ill. a
www.therapiemitdelphinen.com oldal
e-mail cím
yunusterapi@gmail.com ,
Telefon +90 242 2411515 / Fax +90 242 2474263

 

 


Magyar Baptista Szeretetszolgálat "fogadj örökbe" Adopt a Child program keretein belül Alapítványunk egy Sri Lankai kisfiút fogadott örökbe, aki részére havonta fizetünk egy meghatározott összeget. A kisfiú sorsát figyelemmel kísérjük, fényképet honlapunkon megjelenítjük.

 

Sri Lankai gyermek adatai:
Neve: D.Pradeep Kumara
Születési dátum: 1995.10.10
Osztálya: 6.
Neme: fiú
Tartózkodási helye: Pitakotte-Colombo, Vajira Sri Rehab Children's Home / gyermekotthon

 


 Ezentúl egy sms-el is támogathatja az Alapítványt, mely a következőképpen történik: Küldje az SOS szót sms-ben az alábbi telefonszámok egyikére

06-90/612-412   160Ft+áfa
(bruttó 200 Ft)
06-90/643-443   400Ft+áfa
(bruttó 500 Ft)
06-90/619-519   800Ft+áfa
(bruttó 1000 Ft)
Az sms küldése lehetséges T-mobil, Vodafone és Pannon hálózatokról!

Mindebben segít :
 
Előre is köszönjük támogatását!
 

'Együtt a beteg gyermekekért' - ágazatközi konferencia a fogyatékkal élő, beteg gyermekek ellátásában közreműködő szervezetek együttműködésének továbbfejlesztése érdekében című, 18-1563/2008. számon regisztrált pályázat szakmai beszámolója.
Pályázat kiíró: Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Ügyosztály
 
MEGHÍVÓ
 

 
Az alábbi linkre kattintva megtudhatja, hogyan ajánlhatja fel adója 1%-át az alapítványunk által támogatott gyerekeknek!
 
LINK
 
 

Rudolf Péter
színművész, rendező
 
Elviekben támogatja az alapítvány működését és munkáját!
 

Alapítványunk támogatói felkerülhetnek a CÉGLICIT oldalra!
 
 
(bővebben a jótékonysági felajánlások menüpontban)
Az alapítvány üdülője.
Balatonbogláron található, 400 méterre a vízparttól, központi helyen, a boglári gömbkilátó alatt. 11 férőhelyes, teljesen felszerelt, zárt gépkocsi beállóval, kis kerttel.
Az alapítvány az általa támogatott beteg gyerekek és családjuk részére, valamint a
testvéralapítványok munkatársai részére biztosít egész éven át ingyenes nyaralási és telelési lehetőséget. Bővebb tájékoztatás és jelentkezés a honlapunk jótékonysági menüpontján belül található.
 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.